(Lendülettel Írta: Sík Sándor – 1912
Zenéjét szerezte: Turry Peregrin)

Cserkész fel a fejjel a harsona zeng.
Álljunk csatasorba vidáman.
Ránk vár a világ ez a harc a mienk.
Katonái vagyunk valahányan.
Jó fegyverünk izmos karunk,
Égő szemünk, vidám dalunk.
Amerre nézünk megterem
A győzelem, a győzelem

Cserkész fel a fejjel az óra közel,
Kel a magyar éjben a hajnal.
Most kell az erős kar, a férfiú-mell,
Ezeréves acél-akarattal.
Zúg, mint a harci trombita:
A Lomnic és a Hargita,
Értünk kiált, felénk süvölt
Az ősi föld, a drága föld.

Szabadba cserkész! A nap arca nevet,
Ott pezsdül a friss, tüzes élet.
Járjuk be a mezőt, meg a rengeteget,
Szabad ott a szabadban a lélek!
Ott szemben, szívben tiszta láng,
S az Isten arca néz le ránk.
Lehelletén ott megterem
Erő, szabadság, győzelem!

(szöveg: Kovács Laura
dallam: Kovács Laura, Balogh Szabolcs)

Ébredj cserkész, fel a nappal,
Fel a fejjel, nagy kalappal,
Kint a dombon nóta csendül,
A cserkészek dala zendül.

Állj vigyázzba, cserkésztestvér,
S ki a hegyre, most kimenjél,
Tűzd ki zászlónk jelképéül,
A természet velünk szépül!

Isten most e földre nézve,
Büszke így a cserkészekre,
Áldást adva ő is mondja,
A cserkésznek jól megy dolga.

Nézz fel, nézz a Hargitára,
Sebess József csapatára,
Jó munkát, hát jó pajtásom,
Légy résen, én ezt kívánom!

Bi-Pi azt mondta
Harcban győznünk kell.
Hé, fiúk, utánam ám!
És csak úgy győzünk,
Ha nem adjuk fel.
Vár a harc, víg az arc,
Csak így tovább.

Hé, fiúk, utánam ám!
Ha úgy tűnik, hogy nincs tovább,
Gyerünk bírja még a láb.
Hát jó fiúk, utánam ám!
Fent a láb, lent a láb, csak így tovább.

Hosszú út vár ránk
De mi nem félünk
Hé, fiúk, utánam ám
S fenn a csúcson majd
Vígan emlékszünk
Győzelem, ár velem
Csak így tovább.

Daltól hangos erdő, mező, berek,
Ahol járunk mi cserkészek.
Dalol a szív muzsikál a lélek,
Vele dalol a természet .
Aki dalol, sose fárad el,
Aki felnéz, sose csügged el.
Mert a dalt ajkunkra a Jóisten adja,
Ő ad erőt a nagy harcra.

Dobog a föld lépéseink alatt,
Visszhangoznak a kofalak.
Öreg házak közt ifjú cserkészek
Dacosan, keményen lépnek.
Nyisd ki, anyám az ablakodat,
Csókold meg a cserkész fiadat!
Szép Erdélyországnak kicsi katonája,
Büszke szemmel nézhetsz rája.

Irzik-porzik az udvarhelyi utca,
Mikor végigmegyek rajta.
Nyílik, nyílik a babám ablaka,
Mikor betekintek rajta.
Nyisd ki, babám, az ablakodat,
Nyújtsd ki rajta tejes fazekad.
Udvarhelyi lányok, tejfölös a szátok,
Majd lenyalja a kutyátok.

Fel, fel cserkészpajtás, fel, fel cserkészpajtás,
Fel a magas hegyre!
Szedjünk kék ibolyát, szedjünk kék ibolyát
A zöld nyakkendőre!
Jó a cserkész dolga,
Nincsen semmi gondja.
Hogyha megéhezik, hogyha megszomjazik,
Hátzsákját kibontja.

Hajrá túl a hegyen,
Hajrá túl a vízen,
Ott üssünk most sátrat.
Nagy domb tetejére,
Zöld lomb sűrűjébe
Verd a sátorfádat.
Áll az árboc fája,
Zászlónk fölszáll rája.
||: Még a csillagok is,
Még az angyalok is
Büszkén néznek rája. :||

Fel, fel cserkészpajtás, fel, fel cserkészpajtás,
Fel a magas fára!
Ott van egy nagy szúnyog, ott van egy nagy szúnyog,
Jó lesz vacsorára.
Szívét máját esszük,
Csontját szopogassuk.
Ami hátramarad, ami hátramarad,
A lányoknak/fiúknak adjuk.

Hiszek a kevesek egybetett kezében,

Hiszek a Krisztus-test nagy közösségében,

Hiszek, hiszek a megváltó Kereszt erejében,

Hiszek a Szeretet végső győzelmében.

Ámen.

/Arató Miklós Orbán/ 

A madár fütyüli már az ágon, magyar cserkész a legelső a világon.
Hogyha megy, hogyha indul táborába, a jó lsten mosolyogva néz le rája.
Kipakol és felveri sátorfáját, dalos kedvvel, vígan végzi munkáját.
/Ha dolgozik, énekel, táborozik lélekkel, akadályt ő nem ismer a világon. /2x

21, 22, 23, fiúcserkész a legbénább a világon.
Hogyha megy, hogyha indul táborába, tökfejét a sátorfába belevágja.
Lassan összeszedi kihűlt tetemét, hideg vízzel borogatja a fejét.
Sompolyogva tovább lép, mint egy vízbe esett légy, bénább cserkész nincs nála a világon.

Ha összefog karunk
és egybecseng dalunk,
mi szikla erősek vagyunk,
Ha egy ütemre ver
hű, szerető szívünk,
legyőzhetetlenek leszünk.

/Fel cserkésztáborba, el jött a nyár,
erdőnek mélye vár,
ha körülüljük tábortüzünk s fellobog a láng,
a nóta hangja körbe jár,
ha felderül a hajnalpír és imánk égbe száll
az Isten arca néz mi reánk./2x

Tartsd fel a zászlót, mond ki a jelszót,
Mondd ki merészen: „Légy résen!”
Szent akarattal vívj nemes harcot,
Jót tenni mindig állj készen!
Légy résen, légy résen!
Jót tenni mindig állj készen!

Álld Teremtődet tiszteld a földet,
Otthonod erdő, vízpart rét.
Minden erőddel védjed a szépet,
Krisztus vitéze, bátor légy!
Bátor légy, bátor légy!
Krisztus vitéze, bátor légy!

Isten igéje, néped reménye
Indít a jóra, ifjúság
Nézz fel a hitre nézz az erényre
Mindig a jobbról végy példát
Jó munkát, jó munkát.
Mindig a jobbról végy példát.

Láb, mely hangtalanul lépked,

Szem, mely mindig mindent lát,

Fül, mely hallja, szél ha rezdül

Szív, mely megérzi más baját,

Üdv néked, cserkésztestvér,

Erről ismerek rád! 

Szellő zúg távol, alszik a tábor.
Alszik a tábor, csak a tűz lángol.
Rakd meg, rakd meg, cserkészpajtás azt a tüzet,
Isten tudja, mikor látunk megint ilyet.

Szellőzúgásnak fárad a hangja,
Kis falucskának szól a harangja.
Szól a harang, szól a harang, bim-bam, bim-bam.
Lelkünk mélyén kél a visszhang, bim-bam, bim-bam.
Mmm…

Vadkörtefa fehéret virágzik,

Kis pej lovam alatta cikázik.

Cikázz, lovam, cikázz utoljára,

Holnap megyünk Csehszlovákiába.

Jaj, Istenem, hogy kell odamenni,

Hogy kell a rózsámtól búcsút venni?

Ha ölelem, fájnak a karjaim,

Ha csókolom, hullnak a könnyeim.

Szatmáron már fújják a harsonát,

Minden kislány várja a babáját.

Én is azért mentem a fonóházba,

Nyolc órára várom a babámat. 

Már minálunk babám,már minálunk babám az jött a szokásba,

hogy nem szedik a meggyet, nem szedik a meggyet fedeles kosárba.

Felmegy a legény a fára, a meggyfa tetejére,

lerázza a meggyet, Te meg babám szedjed a rózsás kötényedbe!

Már minálunk babám,már minálunk babám az jött a szokásba, 

hogy nem szedik a makkot, nem szedik a makkot fedeles kosárba.

Felmegy a legény a fára,a makkfa tetejére,

lerázza a makkot, te meg babám babám kapkodd a rózsás kötényedbe!

Már minálunk babám,már minálunk babám az jött a szokásba,

hogy nem szedik a meggyet-makkot, nem szedik a meggyet-makkot fedeles kosárba.

Felmegy a legény a fára,a megyfa-makkfa tetejére,

lerázza a meggyet-makkot, Te meg babám szedjed-kapkodd,a rózsás kötényedbe!

Már minálunk babám, már minálunk babám, az jött a szokásba,

hogy nem szedik az ananászt, nem szedik az ananászt fedeles kosárba.

Felmegy a legény a fára, az ananászfa tetejére,

lerázza az ananászt, te meg babám kaparászd a rózsás kötényedbe!

Már minálunk babám, márminálunk babám az jött a szokásba,

hogy nem szedik a sóskát, nem szedik a sóskát fedeles kosárba.

Kimegy a leány a rétre, a sóska föld közepébe,

leszedi a sóskát, öleli a Jóskát a rózsás kötényébe!

Már minálunk babám, már minálunk babám az jött a szokásba, 

Nem szedik a meggyet, nem szedik a meggyet fedeles kosárba.

Felmegy a leány a fára, a meggyfa tetejére,

Alánéz a legény, majd' megvakul szegény, mind a két szemére!

Már minálunk babám. már minálunk babám az jött a szokásba,

Nem táncol a legény, nem táncol a leány véle a csárdába'.

Alacsony a csárda, a mestergerendája,

Föléri a babám, föléri a babám rózsás bokrétája. 

Érik a szőlő, hajlik a vessző,

bodor a levele.

Két szegény legény szántani menne,

de nincsen kenyere.

Van vereshagyma a tarisznyában,

keserű magában.

Szolgalegénynek, hej, a szegénynek,

de kevés vacsora.

Zörög a kocsi, pattog a Jancsi,

talán értem jönnek.

Jaj, édesanyám, szerelmes dajkám,

de hamar elvisznek.

Kocsira ládám, melléje párnám,

magam is felülök.

Jaj, édesanyám, szerelmes dajkám,

de hamar elmegyek.

Huncut a gazda, nem néz a napra,

csak a szép asszonyra.

Huncut a vendég, mert mindig innék,

Ha vóna, ha vóna.

Ég a város, ég a ház is,

 nem is egy ház, hanem száz is,

 tűz-tűz, tűz-tűz,

 jaj de messze a kanális!